Íme az első fejezet. Jó olvasást! ~L
*Colin szemszöge*
Miért vagyok én mindig ilyen szerencsétlen? Ma lementem a városba a Grillbe és kivel sikerült találkoznom? Lora Petersonnal Katie barátnőjével. Szörnyű érzés volt. Látni a fájdalmat, a szenvedést minden mozdulatában,tekintetében úgy,hogy közben próbált jó kedvűnek tűnni. Próbáltam nem a közelében lenni,de képtelen voltam megállni,hogy ne szólítsam meg.
- Elnézést! Szia! Ö...nem tudod véletlenül mennyibe kerül egy Sprite nem találom sehol az étlapon- béna ürügy volt és Ő is átláthatott rajta,de na hirtelen csak ez jutott eszembe.
- Szia! Igen az nincs benne nem tudom miért,de 2 dollár.
- Értem,köszi! Amúgy Colin vagyok. Egy barátommal most költöztünk ide. Te pedig?
- Lora,Lora Peterson. Honnan költöztetek ide?
- New York- biztos furcsálta,mert elég érdekesen nézett rám.
- New York? Miért?...ha megkérdezhetem.
- Mindenkinek kell egy kis változás nem,de?
- Persze csak ha én New York-ban élhetnék soha nem hagynám el főleg egy ilyen városért,mint Park River.
- Régen én is ezen a véleményen voltam, de rá kellett jönnöm a Nagy Alma nem olyan sajnos,mint a filmekben.
- Semmi sem olyan,mint a filmekben- mondta és rögtön tudtam mire gondol...
- Ha olyan lenne a világ unalmas lenne. De mesélj Lora! Kíváncsi vagyok te milyennek látod a világot- ezzel kihúztam neki egy széket és mosolyogva helyet foglaltunk.
- Nem is tudom...Idegennek érzem magam benne mintha nem tartoznék sehová sem. Csak élem a minden napjaimat,de fogalmam sincs miért...Felkelek,iskolába megyek és utána haza. Ugyan az az unalmas menetrend. Nem azt mondom,hogy veszélyt akarok csak valakit aki szeret önmagamért. Akivel megoszthatom a gondjaimat aki magához húz és a fülembe súgja,hogy szeret akihez hozzá bújhatok egy borús napon...szóval érted?- kérdezte és biztosan nagyon zavarban lehetett,hogy kiöntötte a lelkét egy idegennek.
- Én is ugyanúgy érzek. Mintha senki sem értene meg-e miatt teljesen egyedül érzem magam.
- Igen!- kiáltott fel boldogan és kb. 2 óráig beszélgettünk így a Grillben miután felajánlotta,hogy körbe vezet a városban.
- Persze úgy se nagyon tudom még,hogy mi hol van.
- Szuper! Viszont előtte haza kéne ugranom pár dolgot elintézni. Nem baj? Vagy inkább máskor mutassam meg?
- Megvárlak van időm- feleltem gyorsan mielőtt meggondolja magát.Igazából nagyon is örültem,hogy vele tölthetem a napom további részét. De vigyáznom kell nem engedhetem túl közel magamhoz az veszélyes lenne! Soha nem tudnám megbocsátani ha valamit tennék vele...- Ha szeretnéd el tudlak vinni kocsival itt parkoltam le nem messze.
- Öö...rendben úgyis eléggé esőre áll az idő- ahogy oda értünk a kocsimhoz elnevette magát- mennyi meglepetést tartogatsz még nekem?
- Tessék?- kérdeztem vissza mert nem igazán tudtam mire érti ezt.
- Egy Porsche. Ebben a városban nem mindenkinek van ilyen autója sőt senkinek sincs.
- Oh..hát akkor megtisztelő érzés,hogy első lehetek.
- Amúgy hány éves vagy? Mármint úgy értem,hogy beíratkozol-e a gimibe?
- 17 vagyok,de egyenlőre magántanulóként kezdem,majd ha utól érem magam az anyagban talán.
- Én is szívesen lennék magántanuló.Legalább nem kéne pár ember fejét bámulnom egész nap...
- Nem olyan jó hosszú távon hidd el!
- Nem tudom...oh itt fordulj le!- mutatott egy utcára és már meg is érkeztünk. Egyszerű,de mégis magyon szép házuk van. A kertben virágok a házon pár futó növény és egy játszótér. Már épp indultam volna befelé mikor eszembe jutott. Nem tudok bemenni hacsak be nem hívnak.
- Mi az gyere nyugodtan!
- Én öö...csak...
- Lora? Te vagy az?- szakított félbe Mrs.Peterson Lora anyukája.
- Igen. Anya Ő itt Colin.
- Szia Colin,Sarah vagyok Lora anyukája,de mit ácsorogsz kint? Kerülj beljebb.
- Köszönöm!- óvatosan átléptem a küszöböt ugyanis ha nem sikerült a behívás olyan mintha egy üvegnek ütköznék.
- Gyorsan elintézek pár dolgot aztán körbe vezetem a városban Colint. Most költöztek ide New York-ból.
- Húha jó nagy változás. Szüleiddel jöttetek?
- Nem ők sajnos már nem élnek..Egy barátommal élek a város szélén található panzióban.
- Őszinte részvétem! Lora is nem rég vesztette el a legjobb barátnőjét egy autóbalesetben. Nagyon megviselte a dolog.
- Igen hallottam róla. Igyekszem minél jobban segíteni neki- mondtam és újra elfogott a bűntudat azzal az estével kapcsolatban.
- Rendes gyerek vagy te Colin! Örülök,hogy a lányom talált végre egy normális barátot- kacsintott rám és Lora pont akkor jelent meg a lépcsőn.
- Mit kacsintgattok?- kérdezte,majd mosolyogva hozzá tette- Colin ha bármi ciki sztorit hallottál az nem igaz!
- Ne félj annyira cikiről nem beszéltünk. De tényleg igaz,hogy álmodban kimentél az udvarra,elkiáltottad magad,hogy szeretlek és lefeküdtél a fűbe?
- Na jó azt hiszem ideje indulni- mondta és nevetve kihúzott a bejárati ajtón.
A városnéző túrából annyi valósult meg,hogy megtudtam merre van a park. Egész délután sétáltunk ott,ettünk fagyit és találkoztunk Lora pár barátjával. Amikor végre kettesben tudtunk maradni előhozakodtam a kérdéssel:
- Hogy érzded magad így 1 héttel a baleset után?
- Honnan tudsz róla?
- Egy ilyen kisvárosban semmi sem marad titokban főleg nem egy ilyen baleset...
- Ez igaz...nem is tudom,sehogy nem érzem magam. Mintha az egészet csak álmodnám arra várva,hogy felébredjek. Azzal vigasztalom magam,hogy a mennyországba került és onnan figyel le ránk. De néha eszembe jut: lehet nincs is ilyen hely, akkor érzem úgy,hogy darabokra hullok. Muszáj léteznie Ő csak oda kerülhetett!- láttam,hogy kigördül egy könnycsepp a szeméből és tudtam most nem kell semmit mondani csak letörölni azt,szorosan megölelni és hagyni,hogy kisírhassa magát,mert ez az amire igazán vágyott a történtek óta. De ki gondolta volna,hogy egy ártatlan öleléstől rám jön az a szörnyű kínzó vágy a vérszomj. Nem hagyhattam ott,de éreztem ahogy a fogaim megnőnek,szemeim elsötétülnek és érzem a vér lüktetését a nyakában. Állkapcsom felhúzódott és tudtam el kell tűnjek mielőtt bántom,de már késő volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése